Hamarosan mindenki elektronikusan fog aláírni – eláruljuk, miért

Miután az utolsó írógépeket gyártó vállalat is bezárt a 2010-es évek elején, egy újabb, hosszú évszázadok óta létező technológiát váltott fel a digitalizáció. Olyan korszakba léptünk ezzel, aminek a következő áldozatát is kinézte már magának a digitális evolúció: mi lesz a tollakkal néhány év múlva? A hagyományos, tollal papíron aláírt dokumentumokat ugyanis hamarosan átveszik a digitálisan tárolt és elektronikusan aláírt példányok. Ráadásul egy dokumentum aláírásához már semmilyen speciális eszközigény nem társul: elegendő hozzá a mobilunk, a megfelelő applikációval felvértezve.

Az átalakulás nem napjainkban kezdődött, hiszen nagyvállalati oldalon már évek óta tapasztalhatjuk, hogy a nyomtatott, postai úton kiküldött számlákat, ügyfélértesítőket felváltották a digitális dokumentumok, amiket e-mailben, tömegesen és költséghatékonyan küldenek ki ügyfeleiknek a vállalatok. Sőt, maga az elektronikus aláírás is már több évtizede létező technológia, korábban azonban egyrészt a jogi környezet, másrészt pedig az ezeket a megoldásokat körbeölelő bonyolult technológiai eljárások gátolták elterjedését.

Az elmúlt évek során életbe lépett jogi szabályozás, valamint a technológia továbbfejlődése azonban lehetővé tette napjainkra, hogy az elektronikus aláírások ugyanolyan természetességgel terjedhessenek, mint ahogy tették ezt az elmúlt egy-két évtized során a nagyvállalati szektorban. Ahol természetesen elsősorban a dokumentumok kezelésének költségcsökkentése volt az az elsődleges motiváció, ami utat engedett a gyors elterjedésének.

Ez látszik begyűrűződni napjainkban a kisvállalati- és magánszektorba is, ahol elsősorban a kényelmi szempontok lesznek azok, amik elősegíthetik az e-aláírások gyors térhódítását. Amellett természetesen, hogy nem kell nagyvállalati volumenű felhasználást elérni ahhoz, hogy érezhető költséget spóroljunk a ki nem nyomtatott papíron. Amit nyilvánvalóan a nyomtatási költségen kívül még sok egyéb is drágít, napjainkra egyre inkább megkérdőjelezve létezésének szükségességét. Elegendő, ha a nyomtatási költségen túl a dokumentumok tárolására és postázására gondolunk. Az, hogy egy kinyomtatott papír aláírására mennyi időt fordítunk, onnantól, hogy az a nyomtatóból kikerül, elér hozzánk és visszajut ahhoz, akinek szüksége van rá, nem is beszéltünk.

Nincs már szükség bonyolult szoftverekre, kártyaolvasókra, speciális eszközökre ahhoz, hogy joghitelesen aláírhassunk, legyen az akár egy munkahelyi dokumentum, egy megbízási szerződés, vagy egy bérleti szerződés digitális megkötése két magánszemély között. Az e-aláírások mögötti technológiai és jogi szabályozás napjainkra már annyira kiforrott, hogy ma már egy online felületen, mobiltelefonunkkal a kezünkben is ugyanolyan jogi megfeleléssel írhatunk alá, mintha azt tollal a kezünkben, papíron tennénk.

Az ittírdalá.hu aláíró portál is egy ilyen egyszerűen kezelhető megoldás. A mögötte álló szakmai csapat, az ID&Trust, amellett, hogy a világ legerősebb útlevelét, a japánt is kifejlesztette, az utóbbi évek során a GoodID néven elterjedt digitális irattárca mobilapplikációval is letette már a névjegyét. Ez az alkalmazás ugyanis már nem csupán az irataink, okmányaink biztonságos tárolására szolgál, hanem golyóstollá is válhat a kezünkben: hiszen az ittírdalá.hu-ra feltöltött dokumentumokat néhány gombnyomásra a telefonunkon is alá tudjuk írni vele.

Próbáld ki ingyenesen!

Megosztás